Tégy a folyókért! – Idén is sikeres volt a Duna nap

 

Szélsőséges, szeles időjárás kísérte a Mosoni-Duna Rába torkolatnál rendezett Duna Nap-i programot Győrben, ennek ellenére idén is nagy sikere volt a hozzávetőleg 200 látogatót odavonzott eseménynek. A Győri Nyár programjában is jelzett, immár hagyománnyá vált rendezvényt nyolcadik alkalommal rendezte meg az Igazgatóság szakmai partnerei közreműködésével.

 

 

A megnyitón köszöntőt mondott Janák Emil, a szervező ÉDUKÖVIZIG igazgatója, valamint Simon Róbert Balázs Győr város alpolgármestere. Mindketten méltatták a Nap jelentőségét, a vizekkel való foglalkozás fontosságát, Győr és a vizek kapcsolatát. Kiemelték, hogy az évente változó szlogen most a „Tégy a folyókért!” felhívás üzenetét hordozta, amely aktív környezet- és vízvédelmi magatartásra bíztat. Az élővizek érdekében, védelmükben tett cselekvés nemcsak a hivatalos és civil környezetvédelmi és vízvédelmi szervek feladata, de közös ügy és felelősség is.

Ennek az ügynek a fontosságára kívánt rámutatni a szervezett program, melyen  többek közt szerepelt régi dunai mesterségek bemutatója, fotókiállítás, ismeretterjesztő előadások - a Duna stratégia, az ökolábnyom és vízlábnyom témakörben -, volt horgász bemutató, biológiai és bakteriológiai vízvizsgálatok. Bemutatásra került és a helyszínen megvásárolható volt Claudio Magris Duna c. könyve.

A partnerek részéről további sokszínű, sokoldalú információval találkozhatott a látogató a Dunával, a vizekkel kapcsolatosan. Az ELŐRE Halászati TSz  által a helyszínen főzött halászlének is nagy sikere volt.



 

Programjaink voltak:
  • A folyó, amely éltet és összeköt – a Duna – bemutató a Xantus János Múzeum és a Duna Múzeum  kiállításának anyagából
 
  • Duna stratégia – 2011 – A magyar EU elnökség időszakának eredményei - Láng István/ Pannonhalmi Miklós
 
  • Ökolábnyom- vízlábnyom –Dr Szigeti Cecilia előadása
 
  • "ProRaab(a), Rába előrejelzési modellje" c. projekt bemutatkozása
 
  • Claudio Magris: Duna c. könyvének bemutatása – vásár (Líra könyesbolt)
 
  • Fotókiállítás – Haczai Zoltánné, Sinkó Lajos
 
  • Gyerekeknek kézműves foglalkozások Játékok, kirakók, rejtvények – a Dunáról
Bemutató a Duna Múzeum anyagából (makettek, működő modellek)
Vizipók – csodapók – parányi élőlények a vízben – Mit mutat a mikroszkóp?
 
·        Partnerek bemutatói                                              
 
Partnereink voltak:
Pannon- Víz Zrt., Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, ÉDUKTVF, Xantus János Múzeum, Fertő- Hanság NP Igazgatóság, Győr MJV Polgármesteri Hivatal, Széchenyi Egyetem, Duna Múzeum, Magyar Hidrológiai Társaság Győri szervezete, Magyar Mérnök Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete; vízépítési szakosztály, ELŐRE Halászati TSZ, Győr-Moson-Sopron megyei Horgász Szövetség, Szigetközi Horgász Egyesület, Rábatex Horgász Egyesület,, Győri Búvár SE

 

Képek a rendezvényről