Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása /KEOP-7.2.1.1/1f-2008-0012/ projekt

1. A projekt rövid leírása

 

 

Köszöntő

Igazgatóságunk az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több, mint 187 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítására.

A beruházás terveinek elkészítésére vonatkozó támogatási szerződés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága és az ÉDUKÖVIZIG között 2008. októberében jött létre.

A projekt tervezési szakasza a közbeszerzési eljárás lefolytatása után 2010. februárjában vette kezdetét és 2010. év végéig tarott.

A projekt tárgyát képező árvízi öblözet érintett lakosainak száma közel 80 000 fő, mely érinti Koroncó bel-és külterületeit, Tét külterületét és Győr jelentős területeit is.

A projekt megvalósítási szakaszában a Marcal jobb parti részöblözetben összesen közel 13 km hosszú védvonalat fognak majd kiépíteni. Ebből közel 8 km a Marcal jobb parti töltés, míg Koroncó belterületi szakaszán a Bornát-ér jobb partján több, mint 2 km, bal partján pedig közel 3 km töltés fejlesztését jelenti.

A projekt megvalósulása után a megfelelő szintű árvízi biztonság előáll. A kiépítettségből adódóan a védelmi vonal mentén az árvízvédekezés operatív költségei jelentősen csökkenek.

 

 

 

 

Janák Emil

igazgató

 

2. A projekt előkészítésében közreműködött szervezetek  

 

3. Aktualitások, hírek

 

4. Galéria

A.) nyilvános események

B.) képek a beavatkozás területeiről

C.) helyszínrajzok

 

5. Sajtófigyelés - rólunk írták 

 

6. Sajtóközlemények

 

7. Kapcsolat

 

 
 
 
 
 
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap
finanszírozásával valósult meg.