Igazgatóságunk 2010-ben is megrendezte a Duna Napot

Igazgatóságunk június 29-én immár 7. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Duna Napot társpartnereivel Győrben ezúttal a Mosoni-Duna és Rába torkolatánál lévő füves területen.

 

Az esemény párbeszéd-fórumot kínált, találkozási lehetőséget és programokat nyújtott a lakosság, a gyerekek számára, hogy megismerjék a vízgazdálkodás, a vízvédelem céljait, a vízzel foglalkozó szervezetek, hatóságok munkáját.

 
A rendezvényt dr. Kling István helyettes vízügyi államtitkár nyitotta meg s egész délután megtisztelte jelenlétével.
 
Különböző korosztályok képviseletében számos érdeklődő látogatta meg a rendezvényt, mely a gyerekek számára is érdekes programokat kínált. Többek között volt homokzsáktöltés és rakás, különböző halfajok bemutatója, vízhozammérés a Rábán és a Mosoni-Dunán speciális műszer segítségével. A csónakázási lehetőségnek is sokan örültek.
 
Nagy sikere volt Sinkó Lajos és Haczai Zoltánné fotóiból készült kiállításnak, melyet Dr. Alexay Zoltán fotoművész, egyetemi docens nyitott meg.
A rendezvény sikere, a pozitív visszajelzések, valamint a kedvező sajtóvisszhang is a megerősítik, hogy a rendezvénynek helye van városunkban.
 
 

A rendezvény képei.